2024.05.09, Csütörtök

Helyi hírek

Kormánymegbízott a Szolnok TV-ben

2016.03.27

A Szolnok TV Fórum című műsorának vendége volt a megyei kormánymegbízott. Dr. Kállai Mária felidézte a területi közigazgatás átalakításának fontosabb mérföldköveit.

Generációkat köt össze a testvérvárosi kapcsolat

2016.03.23

Az elmúlt napokban Szolnokkal ismerkedett egy Yuzából érkezett gyermekcsoport, akik kedden a városházára is ellátogattak, ahol Szabó István alpolgármester fogadta őket. Japán testvérvárosunkkal 1983 óta igen szoros a kapcsolatunk, rendszeresen látogatnak hozzánk delegációk és gyerekek a távol-keleti országból.

A város fejlesztési terveiről tartott tájékoztatót a polgármester

2016.03.20

Szolnok város legjelentősebb cégeinek vezetői számára szervezett gazdasági fórumot a város önkormányzata.

Elismerések nemzeti ünnepünk alkalmából a megyében

2016.03.17

Március 15-e alkalmából a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal több munkatársának tevékenységét ismerték el.

Erasmus+ program hét a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Iskolában

2016.03.15

A Nagyboldogasszony Katolikus Általános és Középiskola, az Európai Unió által támogatott, Erasmus + program keretében cserediákokat látott vendégül.

Csoportos gyógyúszás a gyerekek egészségéért Martfűn

2016.03.14

A Martfű Termál SPA Gyógyászati Központ, Uszoda és Gyógyszálló, körzeti jelentőségű szolgáltatóként, egy éve végez OEP által támogatott kezeléseket.

Szolnok is támogatja a székely autonómia törekvéseket

2016.03.11

Országszerte rendezvényeket tartottak március 10-én, a székely szabadság napján. A szolnoki megemlékezés a Tiszai hajósok terén kezdődött, majd a Szentháromság térre vonultak a résztvevők.

Szakmai értekezletet tartott a Foglalkoztatási Főosztály

2016.03.10

Szakmai értekezletet tartott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya a járási hivatalok foglalkoztatási osztályvezetői részére.

Agykárosodást szenvedtek a törökszentmiklósi drogügyben érintett csecsemők

2016.03.09

Mezőtúron is lehet pályázni legszebb konyhakert címre!

2016.03.08

Mezőtúr városa is csatlakozott a Kovács Szilvia ötletgazda, Karcag alpolgármestere által indított A legszebb konyhakertek − Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz.

"Időskorban is fő a biztonság"

2016.03.05

A Szolnoki Rendőrkapitányság „Idős korban is fő a biztonság” elnevezéssel KRESZ- és vagyonvédelmi elméleti versenyt rendezett szépkorúak részére.

Szolnokon tartották a Helyi Termék Éve újabb állomását

2016.03.03

Elindult a Thyssenkrupp projekt Jászfényszarun

2016.03.02

Több mint 30 milliárd forintos autóipari beruházással csaknem 500 új munkahelyet teremt 2019-ig a Thyssenkrupp német konszern Jászfényszarun. A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. és a település önkormányzata indította el a projektet. Két csarnok épül majd az egyik a vezérműtengelyek, a másik a kormányrendszerek gyártására. A megye szakképző centrumaival már egyeztettek a megnövekedett, szakképzett munkaerőigény biztosításáról.

Az elmaradott térségek fiataljait segítik főiskolai tanulmányaikban

2016.02.29

Csaknem kétmilliárd forintból kármentesítette a kunmadarasi repülőteret az MNV Zrt.

2016.02.29

Minőségbiztosítás a könyvtárakban

2016.03.26

Minőségbiztosítás a könyvtárakban” címmel tart rendezvénysorozatot a Verseghy Ferenc Könyvtár és az MKE Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete.

16 milliárdos árvízvédelmi projektet hagyott jóvá a kormány

2016.03.22

Kisköre és Szolnok között növelik a vízrendszer árvízlevezető képességét, a projekt megvalósulása által közel 125 ezer ember kerül nagyobb árvízi biztonságba. 

Fogyasztóvédelmi nap Szolnokon

2016.03.18

Világszerte március 15-én tartják a Fogyasztóvédelmi világnapot. Több nagyvárosban, így Szolnokon is tanácsadással várták az egyik nagyáruházban a vásárlókat.

Szolnoki megemlékezések: a magyarok képesek az összefogásra

2016.03.16

Az idén is esős, borús időjárás fogadta a megemlékezőket a forradalom és szabadságharc eseményeinek tiszteletére rendezett ünnepségen.

Zenei elismerések Törökszentmiklóson

2016.03.15

V. Nemzetközi Zongora Fesztiválon 31 magyar és külföldi művészeti iskola 69 versenyzője mérte össze tudását a Törökszentmiklósi Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában.

Közgyűlést tartottak a nyugdíjasok

2016.03.12

Szolnokra is megérkezett a Vodafone Digitális Iskola Program

2016.03.11

A Vodafone Digitális Iskola Program keretében csütörtökön összesen 95 darab Vodafone Tab SpeedLTE táblagépet vehettek át a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola tanárai és diákjai.

Kitörési lehetőség a hajléktalan létből

2016.03.09

Örömünnep Csukás István mesevilágában

2016.03.08

Kisújszállás városa Csukás István 80. születésnapja alkalmából képzőművészeti alkotásokat vár kisgyermekektől.

Öt éves a megyei Kormányhivatal

2016.03.05

A hagyománynak megfelelőn ismét a szolnoki Hozam Klub vendége volt a megyei Kormányhivatal vezetése. Dr. Kállai Mária kormánymegbízott tájékoztatójában összefoglalta az elmúlt öt év legfontosabb történéseit. A területi közigazgatás átalakításának egyik legjelentősebb eredményeként említette a kormányablakok létrehozását. Kiemelte, hogy a megyében tavaly már a 11. kormányablakot adták át.

Példa értékű együttműködés a gyermekek védelméért

2016.03.04

A 2015-ben végzett gyermekvédelmi munkát és a jelzőrendszer működését értékelték a helyi gyermekvédelmi szakemberek, a Védőnői Szolgálat munkatársa, a nevelési-oktatási intézmények ifjúságvédelmi felelősei és a civilszervezetek képviselői a Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központ éves gyermekvédelmi tanácskozásán.

Vasárnap megelevenedik a Szolnoki csata

2016.03.02

Küry alispán domborművét avatták

2016.03.01

A Szolnoki Pantheon egy különleges hely, ez a jelenkor tisztelete a múltban a megyéért és a városért oly sokat tett emberek előtt. Szombaton egy olyan nagyszerű emberre emlékeztek, aki az 1900-as évek első két évtizedében a vármegyei közigazgatás vezető alakjaként köztiszteletnek örvendett, s a mai napig példaként szolgálhat szerénységből, emberségből, a megyében élő emberek iránti elkötelezettségből és hivatástudatból. A domborművet Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott és Pócs János országgyűlési képviselő leplezte le.

Javaslatokat várnak a Kálmándi Mihály-díjra

2016.02.29

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a város egészségügyi intézményeiben és a város egészségügyi ellátásának biztosításában tevékenykedők iránti tisztelete és megbecsülése jeléül „Kálmándi Mihály-díj”-at alapított azok részére, akik a fenti szakterület helyi eredményei, értékei gyarapításában magas színvonalú munkát végeznek és kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A díj plakettből, az odaítélést tanúsító oklevélből, valamint pénzjutalomból áll, mely ünnepélyes keretek között a Semmelweis-napi rendezvényen kerül átadásra.

Emléktábla őrzi a világháborúban elhurcolt diákok nevét

2016.02.28

A Holokauszt Emlékév keretében a Szegő Gábor Általános Iskola falán helyeztek el emléktáblát az 1944-ben elhurcolt tanulók emlékére. Az emléktábla ünnepélyes avatásán beszédet mondott Szabó István alpolgármester, dr. Feldmájer Péter, a Maszihisz Közép-magyarországi Területi Csoportjának elnöke és Kalmárné Szász Julianna, az intézmény igazgatója, Róna Tamás rabbi áldást mondott.