2024.05.08, Szerda

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Szolnok megye is támogatja a fiatalok munkavállalását

2019.06.20

Aktuális

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal az idei évben is elindítja képzéseit, amelyek keretében több mint ötven szakirányú képzés közül választhatnak a fiatalok.

Befejeződött a kormányhivatal épületenergetikai fejlesztése

2018.11.10

A projektben 5 települést érintett, Szolnok négy, Jászberény és Törökszentmiklós két, Tiszafüred, valamint Kunszentmárton egy-egy ingatlannal.

Több száz ajánlat és résztvevő a képzési és állásbörzén

2018.10.14

Aktuális

A rendezvény célja, hogy a munkaerőpiac szereplőinek fórumot biztosítson, lehetőséget adjon a munkát keresőknek és a munkát kínálóknak, hogy közvetlenül, személyesen is találkozhassanak.

Tájékoztatás a „Nyári diákmunka 2018.” központi munkaerő-piaci programról

2018.06.06

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalnak a program lebonyolítására 115 millió forint áll rendelkezésére, mely összeg felhasználásával legalább 1.100 diák nyári foglalkoztatását kívánja elősegíteni.

Családok egészségéért Szolnokon

2018.04.03

„Családjaink egészségéért!” mottóval, tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Szolnoki Iskolai Védőnők Egyesületének szervezésében a Korosztályos Egészségnevelési Verseny városi döntőjét.

Közös szakmai napot tartott a Levéltár és a Kormányhivatal

2018.03.09

Önkormányzati jegyzők, irattárosok számára tartott közös szakmai napot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár és a Kormányhivatal a megyeháza dísztermében.

Kötődés - az éltető erő

2018.03.02

Az Európai Regionális Szervezet a Családok éve program keretében Kötődés - az éltető erő címmel konferenciát tartott Szolnokon.

A megye legnagyobb kormányablaka nyílik Szolnokon

2018.02.05

A tervek szerint február 27-én adják át a Szolnoki Járási Hivatal új épületét, amelyben a szervezet több osztálya közel 170 munkatárssal, és a megye legnagyobb kormányablaka 14 munkaállomással fog működni.

Emelkednek a betegszámok Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2018.01.18

A megyében ezidáig nem került kimutatásra Influenza vírus. Közösségi halmozódásról nem érkezett bejelentés.

Jól halad a szolnoki járási hivatal leendő épületének felújítása

2017.12.20

A szolnoki Ady Endre úton lévő egykori főiskola épületében jelentős mértékű átépítés zajlik. A munkálatok befejeztével ide költözik majd a járási hivatal 180 munkatársa és itt nyílik meg a megye legnagyobb kormányablaka is.

Első alkalommal képeztek önkéntes területvédelmi tartalékosokat Szolnok járásban

2017.11.29

Vigyázz! Pihenj! - A legalapvetőbb utasításoktól kezdve tanították katonai alapismeretekre azokat az önkéntes területvédelmi tartalékosokat, akik a hétvégén Rákóczifalván vettek részt a 120 órás felkészítés első alkalmán.

Szakmák világa - Pályaválasztási Nap Kunszentmártonban

2017.11.11

A pályaválasztási napon 25 megyei és megyén kívüli középfokú oktatási intézmény és társszervezet mutatkozott be.

A fogyasztóvédelem is segíti a szolnoki karácsonyi vásározók munkáját

2017.11.09

Továbbra is csak bejelentett, engedéllyel rendelkező cégek, vállalkozók árulhatnak az utcán az ünnepek során.

Szolnoki állomásához érkezett az eredetvédelmi országjárás

2017.10.18

A fórumnak és az azt követő kerekasztal-beszélgetésnek az Aba-Novák Kulturális Központ adott otthont.

Flashmobbal emlékeztek a szolnokiak a Mellrák elleni világnapon

2017.10.06

A rákbetegség különösen súlyos népegészségügyi probléma: az összes haláleset közel egynegyedét okozza. A rendszeres szűrővizsgálatok segítségével azonban minden harmadik eset megelőzhető lenne.

Halőri tanfolyamot és vizsgát szervez a Kormányhivatal

2019.03.09

Aktuális

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal halőri és társadalmi halőri tanfolyamot szervez 2019. március 29-re. A tanfolyamon való részvétel feltétele a vizsgára bocsátásnak. A vizsga időpontja – a jelentkezők létszámától függően – várhatóan 2019. április 12.

„Szakmák Világa” - pályaválasztási kiállítás

2018.10.16

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal október 16-17-én Szolnokon ismét pályaválasztási kiállítást rendez. A program célja, hogy a kérdéssel kapcsolatos információk és a munkaerő-piaci igények között minél nagyobb összhang alakuljon ki, mely elengedhetetlen feltétele a sikeres pályaválasztásnak, illetve munkába állásnak.

Átvették kinevezésüket a kormánymegbízottak

2018.07.02

A 20 kormánymegbízotti poszton csak Jász-Nagykun-Szolnok megyében van változás, hiszen Dr. Kállai Máriát országgyűlési képviselővé választották. Orbán Viktor miniszterelnök úr dr. Berkó Attilát, a hivatal főigazgatóját bízta meg a Kormányhivatal vezetésével.

Gazdálkodj okosan - a hulladékkal! címmel zöldkonferenciának adott otthont a szolnoki Megyeháza

2018.04.06

A konferenciára mintegy száz pedagógust hívtak meg Jász-Nagykun-Szolnok megyéből. Ők azok ugyanis, akik segítségével könnyebben megszólítható a következő nemzedék, a Zöldkonferencia valódi célközönsége.

Jelentősen nem változott Szolnok megyében az influenza-helyzet

2018.03.14

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az előző héthez képest nem változott az influenzaszerű tünetekkel háziorvoshoz forduló betegek száma, de a megbetegedések aránya továbbra is meghaladja a járványküszöböt.

Wysocki tábornok és a lengyel légió hőseinek emlékére

2018.03.06

Ismét lengyel, cseh és osztrák hagyományőrzők vendégeskedtek Szolnokon, ahol idén 22. alkalommal idézték fel az 1849. március 5-i szolnoki csatát.

Középpontban az egészség

2018.02.13

Aktuális

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyei Büntetés-végrehajtási Intézet az egészségfejlesztés és az egészségmegőrzés jegyében együttműködési megállapodást kötött a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatallal.

Átadták a felújított egészségházat Szelevényen

2018.01.26

A megújult épületben az egészségügyi alapellátást korszerű körülmények között és az önkormányzat számra is gazdaságos módon tudják biztosítani a helybeliek számára.

Február 15-ig lehet jelentkezni a 2018. május-júniusi érettségi vizsgákra

2018.01.08

Azok számára, akik középiskolai tanulói jogviszonnyal már nem rendelkeznek, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal működtet érettségi vizsgabizottságot és szervez vizsgát.

Szolnok a néptánc egyik hazai fellegvára évtizedek óta

2017.11.30

10. alkalommal rendezték meg a megyeszékhelyen az Itt-Honi Népzenei- és Néptánctalálkozót.

Állásbörze Szolnokon

2017.11.23

Az Európai Munkáltatói Hét programsorozathoz kapcsolódva állásbörzére várta a Szolnoki Járási Hivatal a munkaerőpiac szereplőit, a munkavállalókat és a munkaadókat az Aba-Novák Agóra Kulturális Központba.

Szolnoki elismerések a szociális munka napján

2017.11.10

A szociális munka napjának alkalmából köszöntötték a városháza dísztermében rendezett ünnepségen az ágazat dolgozóit, valamint átadták az Adorján Ildikó-díjat is. 

Kiállítás segíti a pályaválasztókat Szolnokon

2017.10.19

A „Szakmák világa” Pályaválasztási Kiállítás és Szakmai Napokat 18. alkalommal rendezi meg szerdán és csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

„Semmit ne tegyetek önzésből…”– 72 óra kompromisszum nélkül

2017.10.17

Idén tíz iskola 24 csoportja 14 projektben, Szolnokon és Martűn végezte segítő munkáját idősek otthonában, állatmenhelyen, játszótereken, lépcsőházakban, parkokban és egyéb közterületeken.

Befejeződött a Kormányablak ügyintézői képzés

2017.09.08

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalból 35-en tettek sikeres vizsgát, az ünnepségen 25-en vették át oklevelüket Dr. Berkó Attila főigazgatótól.