2024.03.29, Péntek

Szolnok

Új kiadvány és kisfilm népszerűsíti Szolnokot

2016.12.02

A gyönyörű kiadvány a Magyarország kincsestára sorozatban jelent meg. A Szolnok a Tisza Fővárosa címet viselő kiadvány csodálatos fotók és ismert emberek gondolatainak segítségével mutatja be a Tisza-parti megyeszékhelyet.

Érkezik a Coop Mikulás Vonat

2016.11.29

Idén tizedik alkalommal közlekedik Szolnok városában a Coop Mikulás Vonat, amely december 5-én és 6-én járja a várost. S bár hó valószínűleg nem lesz, de a Mikulás és angyalkái két napig várják a gyermekeket a Kossuth téren, s természetesen az ajándék sem marad el.

Indulhatnak a szolnoki felújítási projektek

2016.11.25

Közel egymilliárd forintból megvalósulhat a Szolnoki Várkerület turisztikai célú fejlesztése című projekt, amely a Művésztelep és az egykori szolnoki vár környékének turisztikai fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, létrehozva ezzel a Reptár mellett a város második legvonzóbb idegenforgalmi célpontját.

Szombaton nyílik az első időszaki kiállítás a RepTár-ban

2016.11.23

Aktuális

Az időszaki kiállítás eredeti tárgyi emlékek segítségével mutatja be a város katonai és polgári repüléstörténetének fontos személyeit, eseményeit az 1900-as évektől egészen napjainkig.

Jövő nyáron folytatódhat a vasútvonal korszerűsítése

2016.11.22

A 100-as és a 120-as vasúti vonal közös szakaszán végeztek tavaly a fejlesztési munkákkal, Szolnok és Szajol között 6,4 kilométer hosszú vasúti pályán, illetve a 100-as vasútvonalon Szajol-Püspökladány között 67,7 kilométer hosszon. Ez folytatódhat tovább a Püspökladány-Ebes vonalszakasszal.

Itt a SzolnokApp, a városi mobilapplikáció

2016.11.18

SzolnokApp néven új mobilapplikációt fejlesztett ki Szolnok önkormányzata. Az androidos és iOs-es platformokra egyaránt ingyenesen letölthető alkalmazás a tájékozódáson, programok, hírek elolvasásán túl hibabejelentésre, városüzemeltetési problémák jelzésére is alkalmas.

Cseh Sándor szeretne a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lenni

2016.11.16

A szövetség elnöksége csütörtökön tart ülést, és várhatóan ott dől el, milyen módon választanak szövetségi kapitányt.

Elektromos buszt tesztelnek Szolnokon

2016.11.10

Jelenleg egy lengyel céggel zajlanak tárgyalások, ennek részeként hétfőtől csütörtökig közlekedik Szolnokon egy elektromos autóbusz a 17-es járat vonalán, a tesztüzem végén a szakemberek összegzik a tapasztalatokat.

Megkezdődött az ünnepi díszvilágítás kihelyezése

2016.10.29

A szakemberek november 21-től próbaüzem során ellenőrzik, hogy műszakilag rendben vannak-e, szükség esetén javítják, cserélik a lámpatesteket.

Állami kitüntetetteket köszöntöttek a megyeházán

2016.10.27

Néhány éve született döntés arról, hogy a város és a megye állami és megyei díjazottjait közös ünnepségen is köszönti a kormányhivatal, a megye és a város vezetése.

Leszakadt a szolnoki posta álmennyezete

2016.10.18

Kedd reggel senki nem tudott levelet feladni, vagy csekket befizetni és a küldeményeket se lehetett átvenni.

Átadták a szolnoki ügyészség új, négyemeletes irodaházát

2016.09.20

Az 1300 négyzetméteres épület több mint félmilliárd forintból épült meg, s 21. századi körülményeket biztosít az ügyészség ott dolgozó 51 munkatársának.

Szolnokon is vetítik a BuSho Fesztivál filmjeit

2016.08.30

A BuSho Fesztivál nem busójárás, ez bizony nemzetközi rövidfilm fesztivál.

Felújítják a futópályát a szabadidőparkban Szolnokon.

2016.07.27

Várhatóan augusztus végéig tart a felújítás.

A szélsőséges időjárás korában erre figyelni kell – tiszai árvízbiztonságért felelős központot fejlesztenek

2023.07.26

Helyi hírek

Szolnokon dolgozik a Horváth Építőmester a vízügyi igazgatóság árvíz- és katasztrófavédelemért felelős létesítményén.

Már árulják a jegyeket a Szigligeti Szilveszterére

2016.11.30

A 2016-os szilveszteri gálaműsoron, a slágerek, népszerű operett- és musicaldalok mellett ismét vidám prózai jelenetekkel is várják a nézőket a műsor résztvevői, a színház társulata és neves vendégművészek.

Generációk táncoltak a színpadon

2016.11.28

Immár kilencedik alkalommal rendezték meg az Itt-Honi Népzenei és Néptánctalálkozót a megyeszékhelyen. A szolnoki Agóra színházterme ezúttal is megtelt a műfaj kedvelőivel, családtagokkal.

Vállalkozz digitálisan! - Bemutató Szolnokon

2016.11.24

December 1-én ér Szolnokra a Garden Hotel konferenciatermébe az előadássorozat. A projekt célja, hogy olyan szemléletformáló tevékenységet végezzen, amelynek eredményeként a kkv-k megszabadulnak az informatikai eszközökkel szembeni fenntartásaiktól, meggyőződhetnek arról, hogy a vállalkozás életében a korszerű eszközök bevezetése a gazdaságosabb működést szolgálja, és ezáltal ledolgozzák a digitalizáció területén lévő hátrányukat, fokozzák versenyképességüket.

Önálló cipősdoboz akciót szervez a Szigligeti Színház

2016.11.22

A szolnoki Szigligeti Színház Társulata úgy döntött, hogy az idén először, nem az országos Cipősdoboz akcióhoz csatlakozik, hanem szolnoki rászoruló gyermekeknek készítik el a gondosan összeválogatott, szépen csomagolt kis cipősdobozokat.

Pénteken nyit a szolnoki adventi falu

2016.11.21

Közeledik advent első vasárnapja, és ez egyúttal azt is jelenti, hogy Szolnok város főterén megnyílik az adventi falu, ahol különböző programokkal, finomságokkal és az elmaradhatatlan forralt borral várják a kilátogatókat.

Újabb területekkel bővülhet a kínai együttműködés

2016.11.16

A látogatás célja a kapcsolat új területekkel, elsősorban az oktatással és turizmussal való kibővítése, illetve az ezzel kapcsolatos lehetőségek felmérése volt.

Tíz diákot támogat a pénzváltással foglalkozó cég

2016.11.15

Elsőként Szolnokon indították el „Tanulj, hogy boldogulj!” elnevezésű programjukat, amely felső tagozatos általános iskolások számára biztosít lehetőséget féléves ösztöndíj elnyerésére.

Szer-Telen szórakozóhely nyílt Szolnokon

2016.10.30

Az egyedülálló, innovatív kezdeményezés a Z generációt célozza. A középiskolásoknak nyílt, családias hangulatú teaházat a hozzá tartozó színházteremmel és kerthelyiséggel 24 millió forintból alakították ki.

Döntöttek a képviselők: ingyen wi-fi lesz Szolnok közterein

2016.10.28

Több témában született döntés a Közgyűlésen, olcsóbb parkolásról, pénzügyi támogatásokról, sportcsarnok felújításról és a Humán Szolgáltató Központ telephelyeiről tárgyaltak.

Terrorelhárítási gyakorlat Szolnokon

2016.10.26

A kiválóan felkészített katonák, rendőrök és terrorelhárítók életszerű helyzeteket leképezve hatékonyan tudnak fellépni az esetleges veszélyekkel és a terroristákkal szemben.

70 év, mintegy 1000 táncos a szolnoki Tisza Táncegyüttes mérlege

2016.10.05

Egy október 15-én kezdődő és jövő év februárig tartó programsorozattal készül a Tisza Táncegyüttes 70. jubileumára.

Érdeklődő, nyitott szemléletű ötödikbe lépő diákok jelentkezését várja az MCC

2016.08.30

Szeptember 11-ig várja az érdeklődő, motivált gyerekek jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programja.

Fogvatartottak segítettek a szolnoki börtön felújításban

2016.08.11

30 millió forintos beruházással és a fogvatartottak bevonásával 25 zárkát újítottak fel a szolnoki börtönben.

Kiadják Magyarországnak Bróker Józsit

2016.07.26

Magas hozamot ígért, de semmit sem adott végül.

Közel félezer kilométernyi vezetékkel bíró vízellátó rendszerét fejleszti Szolnok

2023.03.14

Helyi hírek

Többek közt a szolnoki csatornahálózat átépítése, egyes szakaszainak új nyomvonalon történő kiváltása szükséges; a beruházást a KSK, a DHI, a Hidrokomplex és a Főmterv készíti elő.