2024.04.20, Szombat

Szolnok

Július második felében kezdődhet a kajak-kenu szezon

2020.04.24

Aktuális

A versenynaptár szerint a felnőtt gyorsasági ob augusztus végén lehet Szolnokon, míg a szegedi vb szeptember 20-23-ai, a budapesti maraton Eb pedig október 3-6-ai dátummal szerepel a programban.

Több edzőterem is újra megnyílik, de korlátozásokkal

2020.04.22

Aktuális

Szolnokon több fitneszterem bezárt, de vannak, amelyek látogathatóak. A termeket saját felelősségre használhatják egészséges emberek a higiéniai szabályok, és a másfél-két méteres távolság betartása mellett. A termekben gyakoribb a takarítás, fertőtlenítés, és a látogatókat arra kérik, hogy használat előtt és után fertőtlenítsék az eszközöket. A fitnesztermekben fertőtlenítőket helyeztek ki.

A piacokra is életkori időkorlátozást vezettek be egyes vidéki településeken

2020.04.16

Aktuális

Szolnokon a Széchenyi és az Ady Endre úti piacon már érvényes az új rend: a 65 évnél idősebbek csak reggel 8 és 10 óra között vásárolhatnak.     

Szolnokon is ingyenesen lehet parkolni

2020.04.08

Aktuális

Az NHSZ üzemeltetésében lévő valamennyi közterületi fizető parkoló - beleértve a Vásáscsarnok sorompós parkolója és a Hetényi Géza kórház látogatói parkolója is - április 6-tól díjmentesen használható.

Így alakul az óvodai beiratkozás Szolnokon

2020.04.03

Helyi hírek

A Szolnok Városi Óvodák 2020. április 21-ig hivatalból felveszi azokat a szolnoki gyermekeket a lakóhelyük szerinti körzetes tagintézménybe, akik vonatkozásában nem érkezett jelzés más óvodától, hogy felvette őket.

A szolnoki kórházat is járványügyi kórházzá minősítették

2020.04.02

Országos hírek

Országszerte számos új intézkedést vezettek be az önkormányzatok a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.

Egyre több támogatás érkezik a szolnoki kórházakhoz

2020.04.01

Helyi hírek

A város életében meghatározó építőipari, gazdasági szereplők is támogatják az egészségügyet a járványhelyzetben.

Újabb útfelújítási munkák indultak a héten Szolnokon

2020.03.30

Aktuális

A Kertész utca Felső-szandai réti csomópont felújítási munkálatai március 30. és április 5. között az alábbiak szerint alakulnak:

Elsők között segített Szolnok díszpolgára

2020.03.25

Aktuális

Szalay Ferenc felhívására, melyben a szolnoki kórházak védekezési munkálataihoz kért támogatást, gyorsan elérte többekhez. Szinte azonnal reagált a kérésre dr. Nyerges Zsolt, a megyeszékhely díszpolgára.

Nem tart közgyűlést Szolnok város önkormányzata

2020.03.24

Aktuális

A koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt nem tart közgyűlést Szolnok város önkormányzata.

Egyműszakos munkarendre tér át szolnoki üzemében a Stadler

2020.03.20

Aktuális

Különleges munkarendet vezet be a Stadler cég a szolnoki kocsiszekrény üzemében március 23-tól április 17-ig; a termelőtevékenységet végző munkatársak - néhány részterület kivételével  - az eddigi kétműszakos munkarendről egyműszakos munkarendre térnek át, és ehhez igazodik a termelést támogató területek munkaidő-beosztása is.

Útfelújítások kezdődnek Szolnokon

2020.03.13

Aktuális

A befejezést 2020. májusára tervezik.

Halőr tanfolyamot hirdet Szolnokon a kormányhivatal

2020.03.12

Aktuális

Halászati őri és társadalmi halőri tanfolyamot tart 2020. április 9-én a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal. A résztvevők később vizsgázni is tudnak.

Bővül a kerékpárút-hálózat Szolnokon és környékén

2020.03.11

Aktuális

A beruházásnak köszönhetően biztonsággal el lehet majd jutni kerékpárral a belvárosból a Tisza gátjáig.

Magyar és osztrák seregek csapnak össze a Tisza-partján

2020.03.05

Helyi hírek

Sokezer érdeklődőt vonz minden évben a Tisza-partra a Szolnoki Csata hadijáték, amelyet idén március 7-én, szombaton rendeznek meg a megyeszékhelyen. A 2020-as hadijátékon tizennyolc lovas, közel kétszázötven hagyományőrző katona és nyolc ágyú vonul fel. A részleteket Szalay Ferenc polgármester és Udovecz György, a Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapítvány elnöke ismertette a sajtó képviselőivel.

A holokauszt magyarországi áldozataira emlékezett Szolnok

2020.04.22

Aktuális

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját április 16-án tartjuk, annak emlékére, hogy 1944. április 16-án állították fel az első gettókat Magyarországon.

A szolnoki önkormányzat ellenőrizte a helyi idősek otthonát

2020.04.20

Aktuális

Az intézmény dolgozói minden nap védőruhát viselnek és fokozottan ügyelnek a fertőtlenítésre. Az otthonban 220 idős ember él.

Több nagyváros szükség esetén fenntartaná az általa szigorított korlátozásokat

2020.04.15

Aktuális

Szolnokon nagypénteken nagyon sokan mentek ki a szabadba, parkokba, ezért új önkormányzati rendelet lépett életbe: húsvéthétfőig háromnál több ember nem csoportosulhatott a köztereken, a Tisza- és a Zagyva-parti sétányokon, az üzletek, cukrászdák, dohányboltok előtt - közölte Szalay Ferenc polgármester.

A kajak-kenusok igyekeznek kihasználni a halasztással keletkezett időt

2020.04.06

Aktuális

Négy helyszínen, Szegeden, Szolnokon, Dunavarsányban és a Gubacsi-hídnál lévő vízitelepen "kvázi karantén edzőtáborokat" alakítottak ki, ezekbe negatív teszttel rendelkező versenyzők költözhettek be, akik amúgy a saját környezetükben nem tudják megoldani az edzést.

Egyszerűsítették a szolnoki diákok közétkeztetését

2020.04.03

Helyi hírek

Ez a jövőben egy nagyon fontos kérdés lehet, hiszen ahogyan hosszabbodik a veszélyhelyzet, úgy tudnak egyre kevesebb időt tölteni a szülők a főzéssel, hiszen nekik is dolgozniuk kell, nem maradhatnak végig otthon.

Ingyenes védőmaszkokat osztanak Szolnokon és Jánoshidán

2020.04.02

Helyi hírek

A védőmaszkok osztása mellett rendszeresen fertőtlenítik a városok közterületeit és utcabútorait.

Szolnok: már kérhető az egyszeri települési lakásfenntartási támogatás

2020.03.31

Aktuális

Megjelent a rendelet, már kérhető a szolnoki polgármesteri hivataltól az egyszeri települési lakásfenntartási támogatás az önkormányzati bérlakásokban élők számára.

Honvédségi vezetési gyakorlat lesz pénteken Szolnok és Táborfalva között

2020.03.26

Aktuális

Az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár gyakorlata miatt pénteken 6 és 8 óra között a Szolnok-Táborfalva (Szolnok- 4-es főút - Törtel - Cegléd - Csemő - Lajosmizse - Táborfalva, vezetésigyakorlat-pálya) között, 14.30 és 16.30 között pedig ellenkező irányban várható nagyobb forgalom.

Helyére emelték a szolnoki református templom restaurált rézkakasát

2020.03.25

Aktuális

Egy éve szélviharban ledőlt a rézkakas, melyet a felújítás után szereltek fel az új toronycsúcsra.

HM: éjszakai kiképzést tartanak a Gripenek

2020.03.23

Országos hírek

Éjszakai kiképzést tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei hétfőtől - közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap az MTI-vel.

Levéltárnak ajándékozott fényképekből, iratokból látható kiállítás péntektől Szolnokon

2020.03.19

Aktuális

A tárlat a koronavírus-járvány miatt a levéltár honlapjára is felkerül, így azt az interneten is bárki megtekintheti.

Szolnoki polgármester: felkészült a védekezésre a város

2020.03.12

Aktuális

A Béres Gyógyszergyár Zrt. jóvoltából pedig vitaminokkal támogatják a bentlakásos idősotthonok lakóit és a nappali ellátásban részesülőket a városban.

Szolnok „Európa Kulturális Fővárosa” címre pályázhat

2020.03.11

Aktuális

Rendkívül sikeres konferenciát tartottak az „Egy OK.-kal több SzolnOK.! – Közösségi tervezés alapú kulturális és közösségi célú helyi fejlesztések Szolnokon” című CLLD projekt részeként február 20-án, melynek célja a „Szolnok Kulturális Koncepció” című stratégiai fontosságú dokumentum aktuális tervezési szakaszának bemutatása volt.

Az elhalasztott selejtező ellenére edzőtáborban a 3x3-as magyar kosárválogatott Szolnokon

2020.03.10

Aktuális

Bár az indiai olimpiai selejtezőt a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, a héten Szolnokon edzőtáborozik a 3x3-as női kosárlabda-válogatott.

Száz gyorshajtót kaptak el Szolnokon hét óra alatt

2020.03.04

Helyi hírek

Volt olyan autós a belvárosban, aki a megengedett 50 kilométeres sebesség helyett 105 km/óra sebességgel haladt.