2024.03.28, Csütörtök

Aktuális

Csaknem 800 millió forintból fejlesztenek Abádszalókon

2018.10.27

495 millió forintból korszerűsítik a turisztikai infrastruktúrát, ebből 400 millió forint jut Tisza-tó Strand fejlesztésére, 95 millió forint pedig az Abádszalók és Tiszabura közigazgatási területén levő hallépcső megújítására.  A munkálatok várhatóan a jövő év elején kezdődnek és a főszezonra érnek véget.     

Vasárnapra lezárják a Zagyva-hidat

2018.10.26

A gyalogosforgalom a híd északi oldalán változatlanul biztosított lesz a teljes hídzár ideje alatt is.

Döntöttek a Szigligeti felújításának műszaki ellenőrzéséről

2018.10.26

Csütörtökön tartotta soros ülését Szolnok Önkormányzata, az egyik legfontosabb döntés a kultúrát érintette.

Családbarát Önkormányzat díjat kapott Szolnok

2018.10.25

Gyerektanácsot hoztak létre, amelynek tagjai együttműködnek az önkormányzattal, működik a "Biztonságos szórakozóhely" program, és a Családbarát Szolnok programon belül még a családok élő emlékezetének megőrzésére is indítottak kezdeményezést.

Szolnokon az Ötvenhatosok emlékparkjában emlékeztek

2018.10.24

Emlékeztek mindazokra – köztük név szerint a szolnoki hősökre is -, akik életüket áldozták a szabadság eszméjéért, akik elviseltek kínzást, fogságot, meghurcoltatást azért, ami minden embernek és nemzetnek alapvető és megmásíthatatlan joga: a szabadságért és önrendelkezésért.

Ideiglenes forgalomkorlátozások Szolnokon

2018.10.22

Ünnepi rendezvények miatt szakaszos útlezárásra kell számítani Szolnok belvárosában.

Csépa és Tiszatenyő intézményi konyhái is megújulhatnak

2018.10.19

Hárommilliárd forintból összesen 99 településen kezdődhet el az önkormányzati tulajdonú óvodai és bölcsődei konyhák fejlesztése. A gyermekétkeztetés feltételeinek javítását segítő pályázat kétmilliárdos keretösszegét – a nagy érdeklődésre való tekintettel – a pénzügyminiszter további egymilliárd forinttal emelte meg.

Legfinomabb teák borongós időkre

2018.10.19

Ha a tea és kávé iránti elkötelezett embereket egy halmazábrán kellene bemutatnunk, valószínűleg lenne egy metszet, ahol azok helyezkednek el, akik mindkettőt nagyon szeretik. Az ismerőseink között sokan vannak, akik tavasszal és nyáron a kávé szerelmesei, de ha beüt a hideg, akkor átváltanak a teára. Ha te is így vagy ezzel, mutatjuk, miket próbálj ki idén ősszel!

Egyéves lett a különleges dandár

2018.10.17

Az évforduló alkalmából megrendezett dandársorakozón ünnepélyes keretek között lecserélték az eddig használt zöld barettsapkájukat homokszínűre, illetve felavatták vitéz Bertalan Árpád mellszobrát és leleplezték a megújult ejtőernyős emlékfalat.

Öt éve töretlen az ingatlanfelújítási láz

2018.10.17

Az elmúlt évek kormányzati intézkedései rendkívül nagy lendületet adtak az amúgy is növekvő építőanyag-kereskedelmi ágazatnak. Az újHÁZ Centrum forgalmi adataiból jól nyomon követhető, hogy 2015-ben és 2016-ban a növekedés üteme minden korábbinál magasabb volt Budapesten és környékén, az északkeleti régióban, valamint Északnyugat-Magyarországon. Ez derül ki az újHÁZ Centrum őszi trendriportjából, amely elsősorban az építőipari energiahatékonyságot vizsgálta, vagyis azt, hogy mennyire építkezünk okosan.

„Szakmák Világa” - pályaválasztási kiállítás

2018.10.16

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal október 16-17-én Szolnokon ismét pályaválasztási kiállítást rendez. A program célja, hogy a kérdéssel kapcsolatos információk és a munkaerő-piaci igények között minél nagyobb összhang alakuljon ki, mely elengedhetetlen feltétele a sikeres pályaválasztásnak, illetve munkába állásnak.

Dizájnpályázat indul Szolnokon nagy nyereményekkel

2018.10.16

Szolnok városának és a környék lakosainak hirdet versenyt az Auchan Korzó „A te városod, a te divatod! Tervezd meg!” címmel.

Kiadványokkal segítik a fogyasztókat

2018.10.15

Mi a teendő kereskedőváltás vagy új közműcsatlakozás kialakítása esetén? Újabb fogyasztóvédelmi kiadványokat készített a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A füzeteket a megyei Kormányhivatallal közösen szervezett sajtótájékoztató keretében mutatták be a hivatal munkatársai.

Új udvari játékokkal gazdagodtak a mezőtúri ovisok

2018.10.14

19,35 millió forint Európai Uniós támogatást nyert a Csoda-vár Központi Óvoda eszközfejlesztésre. A nyár folyamán a pályázat keretében a játszó udvar fejlesztését valósították meg.

Szolnokon is kifogásolható a levegő minősége

2018.10.13

A gyermekeknél, az időseknél, a légzőszervi, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőknél légzőszervi irritáció, köhögés, nehézlégzés jelentkezhet, illetve a jelenlegi tüneteik súlyosbodhatnak.

Kríziskezelő ambulancia jön létre Szolnokon

2018.10.27

Országszerte hét kríziskezelő ambulancia jön létre a kapcsolati erőszak áldozatainak segítésére, a szolgáltatás megismertetésére közös kampányt indít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Mászófalat adtak át Szolnokon

2018.10.26

21 év után megújult falon mászhatnak a Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum Ruhaipari Középiskola, Általános Iskola és Kollégium Diáksport Egyesületének sportolói.

Kilenc Szolnok megyei településen javítják a biztonságos közlekedés feltételeit

2018.10.26

A pénzből egyebek közt autóbuszöblöket, gépjármű- és kerékpártárolókat alakítanak ki és a gyalogosközlekedést teszik biztonságosabbá.

Milliárdos fejlesztés Törökszentmiklós és Jászkarajenő szennyvizgondjainak kezelésére

2018.10.25

A Széchenyi 2020 program keretében, döntően európai uniós finanszírozással fejlesztik Törökszentmiklós szennyvízhálózatát, Jászkarajenő pedig komplett elvezető-tisztító rendszert kap; a beruházás a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programon belül 3,534 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást élvez.

Az idei évben is emelkedett a BURSA HUNGARICA ösztöndíj jövedelemhatára

2018.10.23

Szolnok az idei évben is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Szociális Ösztöndíjpályázat 2019. évi fordulójához, így októberben már a 19. alkalommal írta ki a pályázatot a szolnoki lakóhellyel rendelkező fiatalok részére.

Az ország egyik legszebb bölcsije készült el Martfűn

2018.10.20

Jövőre a Munkácsy úti ovi is megújul.

Mozgalmas ősz a RepTárban

2018.10.19

Október 23-án díjmentes belépővel várja látogatóit a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.

A Szolnok győzelemmel rajtolt a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában

2018.10.18

A 2016/17-es idényben győztes Tisza-partiak hazai környezetben a négygólos Bátori Bence vezérletével nagy csatában, 10-9-re diadalmaskodott a horvát Jadran Split felett.

Élet Mentő Pont elnevezéssel indított kampányt a mentőszolgálat

2018.10.17

A cél az, hogy a kezdeményezéshez csatlakozó cégek, vendéglátóhelyek teremtsék meg az azonnali életmentés feltételeit arra az esetre, ha valaki éppen ott kerül életveszélybe, például hirtelen szívmegállás miatt újraélesztésre szorul.

Továbbra is "Házhoz megyünk"!

2018.10.16

Folytatódik a "Házhoz megyünk" és a „Bike Safe ” bűnmegelőzési program Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Végleg bezár a Heineken martfűi gyára

2018.10.16

A munkavállalóknak Sopronban kínál álláslehetőséget a vállalat.

A hétvégéig nem várható jelentős javulás a levegő minőségében

2018.10.15

Szombattól az eddiginél változékonyabb, kissé szelesebb, felhősebb idő valószínű, ez jó hatással lesz majd a levegőminőségre.

Több száz ajánlat és résztvevő a képzési és állásbörzén

2018.10.14

A rendezvény célja, hogy a munkaerőpiac szereplőinek fórumot biztosítson, lehetőséget adjon a munkát keresőknek és a munkát kínálóknak, hogy közvetlenül, személyesen is találkozhassanak.

Új főigazgató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalban

2018.10.13

Dr. Katona Károly 2008. december óta dolgozik az államigazgatásban, előtte jegyzőként és hatósági ügyintézőként önkormányzati munkát végzett. 2008. december 15-én került a kormányhivatal jogelődjéhez, mint törvényességi felügyeleti referens.

Korszerűsítik a csapadék- és belvízvédelmi rendszert Öcsödön

2018.10.13

A beruházás során záportározót építenek, burkolt és úgynevezett földmedrű csatornákat, utak alatti átereszeket, hordalék- és iszapfogókat létesítenek a szakemberek.